Mobil Trainer

Mobil Trainer

Átalakulásom története!

2016. október 11. - Mobil Trainer

-29 kg fogyás egészségesen!

Mindig szerettem mozogni, általános iskolában volt, hogy heti hét tesi órám volt(Az iskolai testnevelés órák mellett eljártam heti kétszer gyógytesire valamint atlétikára.) Akkoriban bármennyit ehettem, mert nem látszott meg. A középiskolát 45 kg-al fejeztem be. A gyerkőcöm hamar lett, 21 évesen lettem anyuka, akkor jelentkeztem az egyetemre is, és a feszültségeket, vizsgadrukkot, valamint, hogy egyedül kellett sok helyen helyt állnom, evéssel ellensúlyoztam. A kilók hamar felszaladtak. A terhesség végén 87 kg-ot mutatott a mérleg. Utána kezdődött az egyetem a súlyom tovább gyarapodott 107 kg volt a csúcs.

Nem éreztem magam jól a bőrömben, tükörbe sem szerettem nézni. De éveken keresztül nem tettem érte semmit, hogy a helyzet megváltozzon. Így telt el hat év. Aztán minden megváltozott, rájöttem, hogy ha nem teszek érte semmit, a kilók nem fognak lemenni maguktól. Szerencsémre kaptam állást a helyi bölcsiben, ahol a sok nyüzsgés ráébresztett, hogy újra a régi akarok lenni. A végső löketet az adta meg, hogy találkoztam egy edzővel, aki meghozta a kedvem a tornához. A másik ember a főnököm volt, Andi. Szerencsémre, ha lehet így fogalmazni, Ricsi nem az az edző aki kipréseli az emberből a szuszt. Hanem először felmérte a teherbírást, és ahhoz mérten állította össze az edzés tervet. Heti rendszerességgel jártam hozzá és a helyes táplálkozásban is adott tanácsokat. Január végén kezdtem el az edzéseket. Egy év alatt majdnem harminc kilogrammot leadtam, és nem esett nehezemre, örömmel eljártam tornázni. (2015. augusztusában 107 kg voltam, most egy évvel később 2016. szeptember végén 78 kg voltam.) Egy alkalommal sem éreztem azt, hogy feladom vagy elég volt. Ha már nehéz is volt mindig kaptam Ricsitől egy löketet, hogy „meg tudod csinálni”. Most egy kis szünet után újra folytatni szeretném az edzést, mert van még hova fejlődnöm, na meg persze fogynom. A torna nemcsak a külsőségeknek használt, mióta elkezdtem a tornát jobban érzem magam, és az erőnlétem is növekedett.

Szeretnék még legalább 20 kilót leadni. Amit remélem, ebben az évben teljesíthetek. De ez egyedül eddig se ment, és ezután se menne, ha nem lenne aki segítsen. Ricsi szerencsére türelmes és elviseli az ilyen szétszórt, fogyni vágyó embereket amilyen én vagyok. Amit nagyon szépen köszönök!

 



A bejegyzés trackback címe:

https://mobiltrainer.blog.hu/api/trackback/id/tr3111790651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása